A Mazda hirosimai formatervező részlegének mélyén, egy eldugott műteremben dolgozik Kawano Jutaka. Nem autókat tervez: olyan kisplasztikák, szobrok, műalkotások kerülnek ki a keze alól, amelyből a márka formatervezői ihletet meríthetnek.
Amikor autóipari fémmegmunkálásra gondolunk, alighanem az öntödék pokoli forrósága, a présüzemek hatalmas hidraulikus gépezetei jutnak eszünkbe. Pontosan kiszámított, másodperces precizitással működő folyamatok ezek, ahol újra és újra formába kényszerítik az acélt, jelentéssel töltik meg az alumíniumot – a kérdéses alkatrész méretétől függően naponta több tízszer, százszor, ezerszer.
A Mazdánál is így készülnek a gépkocsik, a cég hirosimai központjában azonban működik egy részleg, ahol egészen más léptékben állítanak elő fémtermékeket. Kawano Jutaka mester fém- és fakalapácsokkal, borotvaélesre köszörült lemezvágó ollókkal és egy sor olyan további szerszámmal dolgozik, amelyeknek nemhogy a nevét, de a rendeltetését sem ismerik a beavatatlanok. Miután előkészítette eszközeit, munkához lát: papírvékony fémlemezeket vág, görbít látszólag véletlenszerű idomokba. Újabb munkadarabot vesz kézbe, aztán még egyet és még egyet. Amikor elkészült a tizenegyedik hullámdarab, Jutaka szan előveszi a forrasztópákát, és egymás után összeilleszti az elemeket. Amikor aztán eldolgozta a varratokat és tükörsimára polírozta a felületeket, megtörténik a csoda: különösebb képzelőerő sem kell ahhoz, hogy az imént létrehozott fémszoborban felfedezzük az új generációs Mazda-modellek személyiségét meghatározó arányokat, domborulatokat. Pedig amit látunk, nem a jelen, hanem a jövő.
Jutaka szan munkaköre tökéletesen szemlélteti a Mazda emberközpontú formatervezési filozófiáját. A keze alól kikerülő tárgyakért kapva kapna a világ bármely kortárs galériája, ő azonban nem képzőművésznek, hanem iparosnak tekinti magát – takumi-iparosnak, ami persze sokkal többet jelent egy átlagos kézművesnél. Több mint negyven éve tökéletesíti tudását, kézügyességét, érzékenységét, mindvégig a Mazda kötelékében. Az autógyár összes olyan részlegén megfordult, amely valamilyen szinten kapcsolódik a fémmegmunkáláshoz, a karosszériagyártástól kezdve a fényezésig. De soha nem szabott korlátokat magának: ha a téma úgy kívánja, mesteri módon bánik a bőrvarró tűvel is, amit pedig nem tudott szűkebb szakterületén belül elsajátítani, arra a cégen kívül keresett és talált lehetőséget. Így mára Hirosima jó néhány vállalatánál, intézményénél ismerik a nevét. Jutaka szan fogalom a városban, olyannyira, hogy a Mijadzsima-szigeten álló, világhírű Daisó-in szentély vezetői is őt kérték fel, hogy készítse el a templomban lobogó örök láng rézkeretét.
Míg egy művész gyakran a társadalomtól elvonulva, magányosan alkot, Jutaka szan egy tökéletesen kidolgozott folyamat fogaskerekeként tekint magára a Mazdánál. Munkáinak elsődleges szerepe az, hogy testet adjon mindazoknak az absztrakt elképzeléseknek, amelyekkel a cég vezető formatervezői meghatározzák az autómárka formai filozófiáját. Egy-egy formatanulmány tervezése előtt a dizájnerek hozzá fordulnak ihletért, ő pedig lelkesen dolgozik együtt velük – egyrészt mert munkájának az ad értelmet, ha alkotásaival örömet okozhat, ha tudását átadhatja másoknak, másrészt mert – bármely meglepően hangzik – folyamatosan tanul tőlük. „Kölcsönösen tanácsokat adunk egymásnak, szorosan együtt dolgozunk, együtt gyarapodunk. Úgy vélem, vannak még a szakmámnak olyan területei, ahol tovább tudnék fejlődni. Ezért folyamatosan képeznem kell magam, magasabb szint elérésére kell törekednem.”
A tervezőket nem csupán Jutaka-szan alkotásai, de az általa felhasznált anyagok is inspirálják: a műhelyében fellelhető, polírozott fémdarabok nyomán határozták meg például az utastéri krómelemek tökéletes fényét és textúráját. Ez meg is magyarázza, hogy miért van még mindig létjogosultsága a kézművességnek a digitalizáció korában. A mester ezt tömören és találóan fogalmazza meg: amit az emberi kéz létrehoz, az különleges jelentőséggel bír, azt meg kell őrizni.
Ezt saját magára nézve is kötelező érvényűnek tekinti: szerszámait és munkaeszközeit mind maga állította elő, vagy saját igényei alapján módosította azokat. Ez nem csak a különleges formájú üllőkre, tucatnyi eltérő alakú és méretű kalapácsra igaz, hanem a csuklóvédőkre is, amiket farmeranyagból varrt magának. Szimbolikus ugyanakkor, hogy bizonyos eszközök saját magukat tökéletesítették az évek során: ilyen az a lemezformáló sablonként használt fatörzs, amelynek repedéseit megtanulta különleges idomok, utánozhatatlan törésvonalak kialakításához használni. Hiszen bármilyen magas szinten műveli is szakmáját, végső soron a természet az, amely mindenek felett irányítja a Mazda lényegét meghatározó, organikus formavilág létrejöttét.
Ezt saját magára nézve is kötelező érvényűnek tekinti: szerszámait és munkaeszközeit mind maga állította elő, vagy saját igényei alapján módosította azokat. Ez nem csak a különleges formájú üllőkre, tucatnyi eltérő alakú és méretű kalapácsra igaz, hanem a csuklóvédőkre is, amiket farmeranyagból varrt magának. Szimbolikus ugyanakkor, hogy bizonyos eszközök saját magukat tökéletesítették az évek során: ilyen az a lemezformáló sablonként használt fatörzs, amelynek repedéseit megtanulta különleges idomok, utánozhatatlan törésvonalak kialakításához használni. Hiszen bármilyen magas szinten műveli is szakmáját, végső soron a természet az, amely mindenek felett irányítja a Mazda lényegét meghatározó, organikus formavilág létrejöttét.
