Mazda-eFuelAlliance

A jövő üzemanyagán dolgozik a Mazda

hirdetés
Folytatja bioüzemanyag-kutatásait a Mazda. A természetes forrásból szintetizált gázolaj után most benzinmotorjainak öko-átállítására keres megoldást, mégpedig széles körű iparági összefogás keretében.
Alig néhány hónapja számoltunk be arról a kísérletről, amelyben a Mazda a növényi olajokból és zsiradékokból előállított biodízelben rejlő lehetőségek határait igyekszik feltérképezni. A projekt meglehetősen előrehaladott fázisban jár: idén januárban megkezdték a megfelelően átalakított prototípusok tesztelését, méghozzá éles helyzetben, a japán Super Takiyu versenyszéria alternatív hajtású járműveknek fenntartott kísérleti géposztályában.
Az erőfeszítések nem öncélúak: a Mazda azon kevés autógyártók közé tartozik, melyek korainak tartják a belső égésű motorok rövid távú feladását, és úgy vélik, bőven vannak még emissziócsökkentési tartalékok a technológiában. Ennek már létező példája az e-Skyactiv X motor, amely a hagyományos gyertyagyújtású üzemet a dízelekre jellemző, nagy sűrítésből adódó gyújtással társítja, így kombinálva a kétféle technológia előnyeit. Hosszabb távon persze nem elég a hatásfokot javítani: a fosszilis üzemanyagokat fenntartható forrásból származóakkal kell kiváltani. Erre keres lehetőséget a cikk bevezetőjében említett biodízeles projekt, most pedig egy másik, több autógyártó bevonásával megvalósuló projekthez csatlakozott a Mazda, hogy hasonló eredményeket érjen el a benzin kiváltása terén.

A biomassza-alapú üzemanyagok kifejlesztését célzó kutatási szövetséget nem egészen egy éve hívta életre négy autógyártó, egy autókereskedelmi vállalat, valamint az Eneos olajipari konszern. Ehhez a társuláshoz csatlakozott most teljes jogú tagként a Mazda.
A kutatási szövetség célja a biomassza technológiai célú felhasználási lehetőségeinek feltérképezése, a járműipari célú bioetanol gazdaságos gyártásának kidolgozása, valamint az előállítás során keletkező szén-dioxid semlegesítésére irányuló erőfeszítések koordinálása. „A szénsemleges üzemanyagok kulcsfontosságú lehetőséget kínálnak a szénsemleges társadalom megvalósítására. Nagy örömünkre szolgál, hogy csatlakozott hozzánk az ezen a téren jelentős tapasztalattal rendelkező Mazda” – nyilatkozta a japán gyártó felvételekor Nakata Koicsi, a biomassza-kutatási szövetség igazgatótanácsának elnöke.

Habár Japánban most először kezd ilyen irányú kutatási munkába a Mazda, Európában már két éve aktív tagja a vállalat annak az eFuel szövetségnek, amely a hasonló jellemzőkkel bíró, fenntartható alternatív üzemanyagokban rejlő lehetőségeket kutatja, különös tekintettel a hidrogénre.
A kutatásoknak az ad fokozott aktualitást, hogy a közelmúltban Európában elfogadták azt a javaslatot, amelynek értelmében 2035-től a tisztán elektromos hajtású járművek mellett az olyan belső égésű motorral szerelt gépkocsik is gyártásban maradhatnak, amelyek emissziómentes bioüzemanyaggal működtethetők.