Adj keveset, de azt tökéletesen
A mennyiség helyett a minőségre helyezi a hangsúlyt a Mazda formai filozófiája. De honnan ered, és mit is jelent pontosan a Kodo, és főleg: miért teszi ellenállhatatlanul kívánatossá a Mazdákat?
Minél több, annál jobb: a 20. század szinte egészében, és jelentős részben még ma is ez a szemlélet jellemzi a nyugati társadalmakat. Az élményforrások halmozása persze nem új keletű elképzelés – gondoljunk csak a barokk túldíszítettségére –, és végső soron nincs különbség abban, hogy arannyal, műalkotásokkal vagy használati tárgyakkal vesszük-e magunkat körbe: a lényeg, hogy az örömszerzés eszközéből több álljon rendelkezésre, mint amit be tudunk fogadni, fel tudunk használni.
Ezzel a szemlélettel veszi fel tudatosan a küzdelmet a minimalizmus, amely legalább annyira esztétikai, mint funkcionális megközelítése a világnak. Az építészetben, a zenében, a divatban, és az élet számtalan egyéb területén érvényesíthető elv pont annyit ad mindenből, amennyit a kívánt hatás elérése megkövetel – sőt, olykor kevesebbet, és ezzel arra kényszeríti a befogadót, a felhasználót, hogy ezt a hiányt aktívan, tudatosan kipótolva maga is részesévé váljon az alkotási folyamatnak.
Mindez a törekvés viszonylag új a nyugati ipari kultúrák számára, a Távol-Keleten, így Japánban is, azonban több évszázados hagyománya van annak, hogy nem hozzáadással, hanem elvonással teremtünk többet. A Mazda számára ezért a lényegre törő, sallangmentes szemlélet nem egy új divatirányzat, hanem a vállalat kultúrájának természetes, mindennapi része. Ahogy Ikuo Maeda, a Mazda Kodo stílusfilozófiájának megalkotója – aki idén április óta a márka arculatáért felelős vezetőként dolgozik az autógyártónál – fogalmazott: „A japán formatervezés legfőbb ismérve az egyszerűség és a letisztultság. A kevesebb több.”
Ennek a minimalizmusnak a gyökerei a japán kultúra és a természeti környezet közötti hagyományos, elmélyült összefonódásban kereshetők. Gondoljunk az ikebanára, a virágok többletjelentéssel bíró rendezésének a művészetére; a szakura, azaz a japáncseresznye tavaszi virágzásának rituális köszöntésére; vagy a hagyományos japán építészetre, amely a nyitottságot, a kint és a bent közötti határvonal feloldását hirdeti. Szorosan kapcsolódik ehhez a vabi-szabi szemlélete, amely örök esztétikai értékként tekint a tökéletlenségre, az aszimmetriára, a mulandóságra – azaz a természet alapvető igazságaira. A vabi-szabi a túlzásoktól ösztönösen mentes, erőforrásaival jól gazdálkodó természet bölcsességét és – olykor teremtő, máskor pusztító – erejét ünnepli.
Ezeknél kézzelfoghatóbb elképzelés a ma filozófiája – azaz, hogy éppen kézzel nem fogható, hiszen arra a negatív, üres térre utal, amely a japán belsőépítészet meghatározó eleme. A kevesebb több, mondja a minimalizmus; a semmi a legtöbb, vallja a ma – egészen pontosan az a semmi, amelyet néhány hangsúlyos tárgy jelöl ki. A fák koronáját is néhány, látszólag kusza, valójában biológiailag determinált módon növekvő ágrendszer rajzolja ki, vizuális tömeget azonban épp a körvonalak közötti, üres tér ad a növénynek.
Ezeknél kézzelfoghatóbb elképzelés a ma filozófiája – azaz, hogy éppen kézzel nem fogható, hiszen arra a negatív, üres térre utal, amely a japán belsőépítészet meghatározó eleme. A kevesebb több, mondja a minimalizmus; a semmi a legtöbb, vallja a ma – egészen pontosan az a semmi, amelyet néhány hangsúlyos tárgy jelöl ki. A fák koronáját is néhány, látszólag kusza, valójában biológiailag determinált módon növekvő ágrendszer rajzolja ki, vizuális tömeget azonban épp a körvonalak közötti, üres tér ad a növénynek.
Amikor a Mazda a Kodo nyelvére ültette át ezt a filozófiát, akkor olyan külső és belső felületek alkotása mellett kötelezte el magát, amelyek nem próbálják meg túlzásba vitt díszítésekkel kitölteni a rendelkezésre álló teret. Különösen a Mazda Kodo tanulmányautói mutatják hatásosan, ahogy a borítólemezek konkáv felületei feszültséggel töltik meg a karosszéria tömbjét, mintha egy végletekig kidolgozott, izmos testrészt, egy vákuumot magában tartó konténert szemlélnénk. A Mazda MX-30 hűtőmaszkjának, hátsó lámpatestének kialakítása pontosan a „kevesebb több” elvét valósítja meg. Ezek tudatosan a minimumra törekedve, visszafogott kialakítással teremtenek inspiráló környezetet, amelyben az értéket nem készen kapjuk, hanem látásunk és tudatunk erejével, magunknak, a magunk arcára teremtjük meg.
A semmi persze önmagában olykor nyers, erőtlen. Ennek orvoslására szolgál a kaicsu elve, amely gondosan megválogatott fizikai tartalommal (tárgyakkal, textúrákkal, anyagokkal) teszi még hangsúlyosabbá a teret. A kaicsu eredetileg olyan vallásos kegytárgyak időszakos közszemlére tételét jelentette, amelyeket normál esetben nem láthatnak beavatatlanok. A kaicsu leggyakoribb autóipari megtestesülése a rejtett hangulatvilágítás, ám ha a Mazda MX-30 parafafelületeire, a CX-60 meglazított fűzőként félig nyitva hagyott műszerfaldíszítésére gondolunk, pontos képet alkothatunk arról, hogy a kaicsu hogyan kombinálja a váratlant a kiszámíthatóval, a szokatlant az ösztönössel, vagy éppen – hogy az eredeti, építészeti példákhoz visszakanyarodjunk – hogyan mossa el a határt a nyitott és zárt, a kint és bent között.
„A Mazda filozófiája, hogy a dolgokat természetes, egyszerű formában tálaljuk, anélkül, hogy azzal elvonnánk a vezető figyelmét” – foglalja össze a márka esztétikai és funkcionális törekvéseit Akira Tamatani, aki a vadonatúj Mazda CX-60 formatervének kialakítását vezette. „Azt szeretnénk, ha ügyfeleink tartalmasabban, értékesebben élhetnék meg az autóink fedélzetén töltött időt.” Ez pedig egyre többek számára jelenti azt, hogy a mennyiség helyett a minőséget keresik: beérik kevéssel, ám abban ragaszkodnak a tökéletességhez.
„A Mazda filozófiája, hogy a dolgokat természetes, egyszerű formában tálaljuk, anélkül, hogy azzal elvonnánk a vezető figyelmét” – foglalja össze a márka esztétikai és funkcionális törekvéseit Akira Tamatani, aki a vadonatúj Mazda CX-60 formatervének kialakítását vezette. „Azt szeretnénk, ha ügyfeleink tartalmasabban, értékesebben élhetnék meg az autóink fedélzetén töltött időt.” Ez pedig egyre többek számára jelenti azt, hogy a mennyiség helyett a minőséget keresik: beérik kevéssel, ám abban ragaszkodnak a tökéletességhez.
