Nem csak házon belül nyerő a Korando

Nem csak házon belül nyerő a Korando

hirdetés
Stabilan a KGM legnépszerűbb típusa a Korando, ám ennél is lenyűgözőbb, ahogy a koreai kompakt SUV a piacon, saját méretosztályában teljesít. De vajon mi lehet a titka?
Az év első hat hónapjában a KGM minden második magyarországi ügyfele a Korandót választotta. Tavaly egész évben 60%, 2024-ben (akkor még Ssangyongként) 62 százalékkal részesedett a kompakt szabadidőjármű a koreai gyártó hazai eladásaiból.

A 445 centiméteres családi szabadidőjármű a maga piaci szegmensében szintén kiválóan teljesít. A legfrissebb adatok szerint a 440 és 450 centiméter közé eső, nem hálózatról tölthető tömegpiaci szabadidőjárművek (azaz villanyautók, plug-in hibridek és prémiummodellek kizárva) körében a top 3-ban szerepel, és ezzel jó néhány rangos márka fontos típusát maga mögé utasítja.

A miértre első pillantásra kézenfekvő a válasz: a KGM Korando vételára kivételesen kedvező.
Tényleg kivételesen. A cikkünk írásakor 7,5 millió forint alatt induló árlistával még az egy méretosztállyal kisebb, városi szabadidőjárművek (B-SUV) mezőnyében is abszolút versenyképes volna a koreai modell, saját szegmensében pedig többmilliós árelőnyt élvez bármely vetélytársával szemben, beleértve a folyamatosan érkező kínai modelleket is.
kgm-korando-nomad-carnet-hir-3
Csakhogy azok többségét, akik a kompakt szabadidőjárművek közül (Magyarország abszolút kedvenc járműkategóriájából) választanak, nem annyira a vételár, mint az ár-érték arány érdekli. Hiába volna a Korando olcsóbb versenytársainál, ha a szolgáltatások terén elmaradna mögöttük. És valójában ebben rejlik a KGM slágertermékének a titka – illetve dehogy rejlik, a részletek teljesen transzparensek.
A 2,68 méteres tengelytáv, a nagy belmagasság és a széles utastér (az autó teljes magassága 162, szélessége 187 cm) bőséges férőhelyet szavatol, átgondolt kialakítása jóvoltából a kardánalagút csekély mértékben emelkedik ki a padlóból, így a lábfejnek is jut hely hátul. A csomagtartó kifejezetten tágas, 551 literes, padlója két szegmensben emelhető ki, hozzáférést biztosítva a tágas (19 cm mély) alsó rekeszhez; a rakomány rendezését ugyanezen padlóelemek térhatárolóként történő beillesztése segíti. Az osztott üléseket ledöntve 1248 literig bővíthető a rendelkezésre álló tér. A pakolást az opciós automatikusan nyíló csomagtérajtó segíti.
A kezelőfelület 10,25 colos, testre szabható digitális műszeregységből és 9,2 colos érintőképernyőből áll. Utóbbi támogatja a telefontükrözést, de az egyszerűség kedvéért integrált navigációs funkció is rendelkezésre áll. A tolatókamera alapfelszerelés, a vezeték nélküli telefontöltő, a kétzónás klímaberendezés és a 32 színű hangulatvilágítás felszereltségi szinttől függően elérhető.

Ma már csak teljes körű vezetőtámogató felszereltséggel hozható forgalomba új autó Magyarországon, és a Korando több mint megfelel a kihívásnak. Figyelmeztet a véletlen sávelhagyásra, illetve megakadályozza az akaratlan sávváltást, észleli, ha elindult előttünk a sor, felismeri a sebességkorlátozó jelzőtáblákat, és riaszt, ha lankadni látja a vezető figyelmét.
Magasabb felszereltségi szinteken további ütközéselkerülő funkciókkal is felvértezik, így mindent megtesz annak érdekében, hogy gazdáinak soha ne kelljen megtapasztalnia a 74%-ban nagy szakítószilárdságú acélból épített karosszéria energiaelnyelő képességét, az autó utasvédelmi rendszereinek ötcsillagos Euro NCAP minőséggel igazolt hatékonyságát. Az eddig leírtak kiváló, versenyképes személyautóvá teszik a Korandót, a KGM-et hagyományai azonban arra kötelezik, hogy terepen is helytálljon, és a tervezőmérnökök erre is felkészítették. Felszereltségi szinttől, illetve sebességváltótól függetlenül rendelhető hozzá összkerékhajtási rendszer.
Ez alapértelmezésben a tapadási viszonyoktól függően vonja be a hátsó kerekeket a hajtásba, de igény szerint egy mozdulattal zárható is, amely esetben azonos arányban oszlik meg a hajtóerő a két tengely között. Meredek lejtőn automatikus fékszabályozás gondoskodik a kontrollált ereszkedésről. A KGM Korando tehát nem egyszerűen kedvező ára miatt számít kiemelkedően jó vételnek, hanem azért a rengeteg mindenért, amit ezen vételár ellenében kínál.
Örvendetes, hogy nem erőltet rá semmit az ügyfélre: az összkerékhajtáshoz hasonlóan az automata sebességváltó is választható extra akár a belépő felszereltségi szinten is. Szintén minden kivitelhez vásárolható, méghozzá jutányos áron, kiegészítő garancia: az 5 éven vagy 100 ezer kilométeren át érvényes gyári garancia akár további 5 (azaz összesen 10) évre vagy 150 ezer kilométerre meghosszabbítható. További tájékoztatásért forduljon a CarNet For-Top tatabányai márkakereskedéséhez!