JEEPGrandCheroke

Grand Cherokee történelem 3. rész: WK

hirdetés
Elődjeihez képest több nagy újítást is eszközöltek, ilyen volt például az első független felfüggesztés, a hátsó DVD lejátszó, a Quadra-Drive II összkerékhajtás-rendszer, illetve a WK esetében először, a HEMI V8 erőforrás is.
A Jeep számára egyértelmű volt, hogy a már meglévő erőforrásokat vagy leváltani, vagy korszerűsíteni kell, hiszen ahhoz, hogy a modellből kellő mennyiségben lehessen értékesíteni, az európai piacot is meg kell célozni. Ehhez azonban (ahogy manapság is) elengedhetetlen az EURO-normák figyelembevétele. Így búcsúzott a Grand Cherokee sorozat számára a 4 literes soros hathengeres erőforrás, amit a 3,7 literes V6 váltott, mely végül Európában nem is volt elérhető. A dízelmotorokat a WK esetében is a Mercedes szállította, azonban a 2,7 helyett az OM642-es 3 literes V6-os CRD motor került a motorháztető alá. A fentebb már említett V8-ból pedig volt bőven választék, szám szerint 3: a 4,7 literes Powertech (a WJ-ből már ismert), az 5,7 literes HEMI, és az SRT modellek esetében a 6,1 literes HEMI.
A beltér teljesen megújult, azonban a középső érintőképernyőn felül sok új funkciót nem tartalmazott elődjéhez képest, inkább csak finomítottak rajtuk. A fedélzeti computer középről átkerült a fordulatszámmérő alá, ahol a fogyasztáson, az iránytűn és a keréknyomáson kívül a menük nyelvét változtathattuk, valamint a szervízintervallumokat is magunknak állíthattuk a kormány gombjainak segítségével. A hátul utazók kényelmét azonban jelentősen növelte a már említett beépített DVD lejátszó, és a hozzá tartozó vezetéknélküli fülhallgatók.
Felszereltségi szintek tekintetében a három főbb a Laredo, Limited és Overland. Ezek mellett a Jeep történetében először elérhetővé vált az SRT. A 6,1 literes HEMI motorral szerelt modell 420 lóerejének köszönhetően mindössze 4,6 másodperc alatt érte el a 100 km/órát, ezzel az akkor SRT line-up második leggyorsabb autójának számított a Viper után. A lenyűgöző teljesítmény mellé egyebek közt Brembo fékrendszert, egyedi kipufogórendszert, Bilstein futóművet, és egy különleges spoiler szettet kaptunk. A mindössze 14.921 példányban gyártott SRT-ből valószínűleg már csak jóval kevesebb szeli az utakat, így nem meglepő, hogy az áruk már jóideje nem csökken, sőt….

Bár pontos adatok sajnos sehol nem lelhetők fel, hogy világszerte összesen hány WK talált gazdára 2005 és 2010 között, ha megfigyeljük, itthon (és Európa szerte is) sok harmadik generációs Grand Cherokee rója még mindig az utakat.