100% hibrid, 100% Jeep

100% hibrid, 100% Jeep

hirdetés

100% hibrid, 100% Jeep.


A hibrid, és elektromos autózás manapság már nem szokatlan, nem feltétlen csodálkozik rá az ember, ha lát egy zöld rendszámot, viszont, ha ezt egy Jeep-en látjuk megállunk, hogy akkor ez most hibrid, terepjáró, vagy egy átlagos kétkerék-meghajtású bevásárlóautó?
2020-ban már a Jeep sem tudott elmenni a környezettudatosság mellett. Az európai CO-kvótákhoz már nem elég a downsizing a modelleknél, kellett egy valódi megoldás, ami a jövő felé mutat, de egy Jeep maradhat, ami mindig is volt, egy valódi terepjáró. 

A 4xe nem csak egy félmegoldás, ahol a benzinmotor hajt elöl, hátul pedig egy akkora elektromos motor, ami éppen csak meg tudja mozdítani az igazán karakteres autót.

A plug-in hibrid hajtásrendszer műszaki alapjaira építkezve a Jeep új szintre emelte a 4xe modellek képességeit.

A benzines és elektromos hajtás együttes alkalmazásából adódó nagyobb nyomatéknak köszönhetően az eddiginél is magasabb terepjáróképességekkel rendelkeznek.
Mindezt úgy, hogy az első és hátsó tengelyek között nincs fizikai összeköttetés, a két tengely teljesen különválasztható, a rájuk jutó nyomaték hatékonyabban szabályozható, mint a mechanikus megoldásoknál. Szükség esetén az elektromos hajtóerő késlekedés nélkül juthat el.

A Renegade és Compass 4xe orrában egy 1,3 literes benzines turbómotor helyezkedik el, mely 130 vagy 180 lóerős teljesítmény leadására képes egy új, hatfokozatú automataváltón keresztül, a hátsó tengelyt hajtó elektromos motor ezt egészíti ki 60 lóerővel.
Mindkét benzinmotor 270 newtonméter nyomatékkal rendelkezik, emellett az elektromos erőforrás további 250 newtonméterrel járul hozzá a kiemelkedő teljesítményhez. (Korábban a legerősebb 2 literes dízelmotor 170 lóerős teljesítmény mellett 350 Nm leadására volt képes)

A két motor együttes használatával a 240 lóerős modell 7,5 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet. Mindkét verzió esetén a maximum sebesség 200 km/h, elektromos üzemmódban 130 km/h. Az autó padlólemezén elhelyezett 11,4 kWh kapacitású akkumulátorral akár 50 kilométert tehetünk meg tisztán elektromos hajtással, amit tölthetünk bármilyen otthoni hálózatról vagy nyilvános töltőről is. Menet közben is van lehetőségünk a töltésre, illetve töltöttség-tartásra is az E-Save, illetve E-Coasting segítségével.
A vezető három üzemmód közül választhat vezetés közben:

- Hibrid: ebben az üzemmódban a rendszer a lehető legkevesebb üzemanyag-felhasználásra törekszik a teljesítmény optimalizálásával. A belsőégésű és a villanymotor az út jellegétől függően működik együtt, fékezéskor pedig energiát nyer vissza.

- Elektromos: tisztán elektromos hajtás akár 50 km erejéig károsanyag-kibocsátás nélkül.

- E-Save: a belsőégésű motor a vezető beállításaitól függően menet közben tölti, vagy szinten tartja az akkumulátort.

Az E-Coasting üzemmódtól függetlenül mindig aktív, hogy a lehető legtöbb energiát nyerhessük vissza a vezetés során.
A középkonzolon található „Intense E-Coasting” megnyomásával használhatjuk ki igazán ezt a funkciót, ekkor a pedálok felengedése után olyan érzésünk van, mintha a motorfék erősebb lenne, ami igaz is, mivel nagyobb negatív nyomatékot hasznosít a hátsó elektromos motor.

Az energia-visszanyerést segítő rendszerekkel menet közben akár 80%-ra is feltölthetjük az akkumulátort, így némi tervezéssel országúton vagy autópályán történő közlekedés után a városba érve újra tisztán elektromos hajtással folytathatjuk utunk.
Az új eAWD rendszer egy továbbfejlesztett verziója az előző modellekben használt hajtásnak azzal a különbséggel, hogy nincs fizikai összeköttetés a két tengely között, elöl a benzinmotor, hátul az erre a célra kifejlesztett elektromos motor biztosítja a hajtást.

A 4WD Lock funkció ebben az esetben is arra szolgál, hogy az első és hátsó tengelyek egyszerre hajtsanak, hasonlóképpen, mint egy központi differenciálzárral ellátott autónál.

4WD Low üzemmódban a rendszer egy, a felezőváltóhoz hasonló módon dolgozik, célja, hogy a maximális teljesítményt adja a kerekekhez, ezzel is segítve a legnehezebb akadályok leküzdését, például sziklákon. A 8,4 colos UConnect képernyő új füleket kapott, ahol figyelemmel kísérhetjük az energiaáramlást, megnézhetjük a korábbi utak összesítését, vagy testre szabhatjuk a töltési ciklusokat.
A 4xe modellekhez elérhető új UConnect Services ötféle új szolgáltatást kínál:

- A My Assistant baleset esetén igénybe vehető vészhívó funkciót kínál, amelyben az asszisztencia a jármű mentését is magába foglalja.
- A My Car segítségével a vezető folyamatosan nyomon követheti járműve állapotát és paramétereit.
- A My Remote lehetővé teszi, hogy a távolból működtessük az ajtózárakat, felvillantsuk a fényszórókat, megállapítsuk a jármű tartózkodási helyét, vagy korlátozzunk olyan működési paramétereket, mint az engedélyezett sebesség, illetve használati terület, és értesítést kapjunk ezek megszegése esetén.
- A My Navigation szolgáltatásai között magtalálható a Send & Go funkció, melynek segítségével számítógépünkről, vagy okostelefonunkról közvetlenül az autóba továbbíthatjuk a tervezett utazásunk adatait, forgalmi és időjárás infókat. Tájékozódhatunk a traffipaxokról, és rákereshetünk érdekes úti célokra (POI).
- A 4xe modellek esetében a My eCharge okostelefonos alkalmazás az akkumulátor töltöttségi szintjének ellenőrzésére, valamit a töltési folyamat és a klimatizálás időzítésére is képes. Emellett alacsony töltöttség esetén megjeleníti a legközelebbi töltőpontokat a My UConnect alkalmazásban, és a UConnect kijelzőjén is. A dinamikus hatótávolság térképszolgáltatás emelett a navigációs rendszerben és a mobil alkalmazásban is megmutatja, hogy pillanatnyi töltöttséggel meddig juthatunk el járművünkkel.
Ezen funkciókon felül olyan opciós csomagokat is vásárolhatunk, mint a My Theft Assistance lopásvédelmi rendszer, a My Wi-Fi, vagy a My Fleet Manager. Felszereltségi szintek tekintetében sem lehet okunk panaszra, Limited, S, Trailhawk, illetve Compass esetében Night Eagle felszereltségek közül választhatunk. Mindegyik modell összkerékhajtással, és az előzőekben említett erőforrásokkal rendelhetők.

A Renegade 18, a Compass 22 különböző színben rendelhető, mint az alpine fehér, a gránit kristály szürke, bikini türkizkék vagy Trailhawk esetén a matt zöld, az igazi ínyencek pedig hétféle könnyűfémfelniből választhatnak. A 4xe modellek biztonságáról az ADAS megoldások gondoskodnak, mint az ütközésre és sávelhagyásra figyelmeztető rendszerek, az intelligens sebességhatároló, vagy táblafelismerő rendszer.

Ezeken felül standard, illetve opcióként elérhető az első és hátsó parkolószenzorok, a holttér-figyelő rendszer, a tolatókamera, a Park Assist parkolássegítő rendszer, a kulcs nélküli nyitás és indítás, és a Jeep modelleknél most először elérhető új, vezető éberség-felügyelet.

Felszereltségi szinttől függően standard, vagy opcionális Full LED, illetve Compass esetében Bi-Xenon fényszórókat kapunk.