alfa-romeo-tonale-rajz

Február 8-án lesz az Alfa Romeo Tonale világpremierje!

hirdetés
Február 8-án, kedden mutatják be online az Alfa Romeo Tonale szériaváltozatát. Az eseményt az interneten lehet majd követni.
A Stelviónál kisebb SUV premierjének időpontját Jean-Philippe Imparato, a márka vezérigazgatója jelentette be Twitterén, illetve az Alfa Romeo összes közösségi oldalán is megjelent.

A bemutatón végre megtudhatjuk, mennyiben változik meg az autó a 2019-ben bemutatott prototípushoz képest.
Tavaly év végén még úgy volt, hogy a Tonale szériaváltozata a február végi Genfi Autószalonon mutatkozik ajd be, de végül kiderült, hogy 2022-ben sem tartják meg ezt a rendezvényt.

Jean-Philippe Imparato egy korábbi ígérete szerint az autók első példányai június 4-én már ott lesznek a márkakereskedésekben.

Az eddigi sajtóhírek szerint a Tonale egy 1,5-ös lágy hibrid benzinmotorral és egy 1,6-os dízel erőforrással jelenik meg. Előbbi 120, illetve 160 lóerős, a dízel változat pedig 130 lóerős lehet majd. A Tonale később elérhető lesz plugin hibrid változatban és összkerékhajtással. Az ezzel kapcsolatos pontos információkat várhatóan a február 8-ai premieren tudjuk majd meg.