Hírek

Renault Scénic E-Tech: nem csak azért öko, mert elektromos

A villanyautó önmagában legfeljebb használat közben tekinthető környezetbarátnak. Ahhoz, hogy valóban kíméletes legyen a természettel, gyártójának olyan sokoldalú megközelítést kell alkalmaznia, ahogy a Renault tette a Scénic E-Tech tervezése és gyártása során.
A Scénic E-Tech nem egyszerűen a nagy hagyományú Scénic-dinasztia első tisztán elektromos tagja, hanem egyben az első olyan Renault is, amelynél a fejlesztés és a gyártás gyakorlatilag minden állomásánál és eleménél elsődleges szempontként kezelték a környezet védelmét.

A folyamat már a beszerzésnél megkezdődik. A Renault Scénic alkatrészeinek 54 százaléka Franciaországban, több mint a fele a gyár 100 kilométeres körzetén belül készül, így minimalizálható a szállítmányozással járó károsanyag-kibocsátás.
Az újrahasznosítás, a körkörös gazdaság magától értetődő: a jármű tömegének negyede visszaforgatott nyersanyagokból készül, a fémkomponensek esetében 37 százalék az „újraanyagok” átlagos aránya, míg az ajtók és a gépházfedél esetében 40 százalékban újrahasznosított alumíniumot használnak. A gyártás során keletkező vágási hulladékokat visszajuttatják a nyersanyag-beszállítónak, aki visszavezeti ezeket az alumíniumgyártásba, amivel jelentős mértékben csökken a nyersanyag előállításának szénlábnyoma.

A cikk tovább folytatódik a carnet.hu/renault oldalon:
https://carnet.hu/renault/hirek/renault-scenic-e-tech-nem-csak-azert-oko-mert-elektromos
1994 - 2024 © Minden jog fenntartva. Készítette Kovács Gergely