mazda-cx-60-feher

Olyan fehér színt kevert a Mazda, mint még senki

hirdetés
A fehér a világ egyik legnépszerűbb, legegyszerűbb autószíne, ugyanakkor hozzáértő kezekben hatalmas lehetőségek rejtőznek benne. A Mazda most megmutatta, milyenek.
A világ egyik legnagyobb vegyipari vállalata és festékügyi szakértője, a DuPont ma már Axalta néven működik. Ez azonban mit sem változtat immár hatvankilenc alkalommal kiadott globális autószín-népszerűségi listájuk érvényességén – azon a listán, amelyet tizenegy éve folyamatosan a fehér szín vezet. A legutóbb 2021 decemberében összeállított rangsor szerint minden harmadik autót (35%) fehér fényezéssel adnak el a világon, és bár ez alacsonyabb a 2020-ban jegyzett 38%-nál, még mindig messze többen választják a fehéret autószínként, mint a feketét (19%), vagy az ezüstöt újabban háttérbe szorító, és meredeken emelkedő tendenciát mutató szürkét (19%.)
A fehér nem véletlenül keresett szín: egyrészt alapváltozatában sem hat olcsónak (szemben számos más, nem metálszínnel). Másrészt nem hordoz társított érzelmeket – nem agresszív, nem romantikus, nem férfias és nem is „csajos” – ezért a használtautó-piacon sokkal jobb esélyekkel értékesíthető, mint más, specifikusabb árnyalatok. A világos színek visszaverik a fényt, ami egyrészt jól láthatóvá teszi a fehér autókat, másrészt a forró klímájú vidékeken kevésbé melegszik fel az utasterük – nem véletlen, hogy Ázsiában (48%) és Afrikában (46%) a leggyakoribb választás ez a szín.

Amikor tehát a Mazda úgy döntött, hogy az autóiparban ma már mérföldkőnek tekintett Soul Red Crystal és a viszonylag frissen bevezetett Machine Grey mellé egy harmadik olyan Signature árnyalatot is kidolgoz, amely teljesen egyedi jellemzőivel egyértelműen Mazdaként azonosítja az adott járművet, egyszerre volt biztonságos és rendkívül kockázatos választás a fehér.
Egy tetszetős fehér árnyalat ugyanis mindig jól eladható opció, ugyanakkor nagyon pontosan kell meghatározni a paramétereket, ha olyan tónust szeretnénk alkotni, amely markánsan eltér minden, már ismert színtől, és elegendő újdonságértékkel bír ahhoz, hogy felfigyeljen rá a világ. Ahogy Keiichi Okamoto, a formatervezési részleg kreatív munkatársa fogalmazott: „A fehér tiszta, elegáns szín, én azonban robusztus, testes hatást kívántam elérni. A Soul Red Crystal sportosságot, szenvedélyt közvetít. A Machine Grey a gépekben testet öltő esztétikumot fejezi ki. Az új, fehér fényezés pedig egész egyszerűen azt üzeni: a Mazda, mint japán márka, készen áll arra, hogy magasabb szintre lépjen.”
Ebben az üzenetben kulcsfontosságú jelző a ’japán’: a felkelő nap országában ugyanis meghatározó kulturális szereppel bír a tisztaság, az igazság, a hó és az üres papírlap színe. „A fehér a pigmentjétől megfosztott szín, és ilyen formában a tökéletesség további redukálását szimbolizálja.” – magyarázza a japán színfilozófia ezen sarkalatos pontját Okamoto-szan. „És aztán persze ott a kóhaku: a kifejezés szó szerint annyit tesz, fehér és piros, és mivel ezek a japán lobogó színei, a kóhaku egyben az ünnepélyességet is megtestesíti. Ezért aztán a Mazda új fehér árnyalatának minden szempontból hibátlannak kellett lennie.”
A Rhodium White alapvetően ugyanazt az összetételt alkalmazza, mint a már ismert két kultuszszín. Apró alumínium szemcsék alkotnak egy mindössze fél ezredmilliméter vastag, egységes, fényvisszaverő réteget. Ezt selymes finomságú, apró pigmentszemcséjű fehérrel kombinálják, és az egészet víztiszta lakkréteggel fedik. Mivel a fehér nem fed olyan tökéletesen, mint más, sötétebb tónusok, hagyományosan több rétegben kell felvinni a felületre. A Mazda azonban kidolgozott egy olyan technológiát, ami azonos mértékű fedést tesz lehetővé közel 30%-kal kisebb rétegvastagság mellett.
Ez pedig egy újabb, nem kisebb kihívást hozott magával: az alumínium szemcséket egy minden korábbinál vékonyabb rétegben kellett egyenletesen elosztani. Erre eddig csak a több évtizedes tapasztalattal rendelkező Takumi fényezőmesterek voltak képesek, a kézi festés azonban nem alkalmazható sorozatgyártásban. A Mazda fényező és végösszeszerelő részlege ezért Koji Teramoto vezetésével kidolgozott egy olyan eljárást, ami lehetővé teszi a művészi igényességű kidolgozás gépiesítését. A korszakalkotó Takuminuri (szó szerint: kézműves festés) folyamatban a robotok a festőmesterek ecsetkezelését imitáló mozdulatokkal viszik fel a festékanyagot a felületre.
„Ha felhőtlen az ég, és megfelelő szögben süt rá a nap, úgy ragyog a felszín, mint egy fémlemez. A CX-60 formavilágának meghatározó komponense a fény és az árnyék játéka, és semmi más nem hozza ezt ki olyan hangsúlyosan, mint az új Rhodium White fényezés.” – mondta Okamoto-szan.

A Rhodium White a CX-60 után hamarosan a CX-5 kínálatában is megjelenik. A Mazda festékmesterei azonban nem pihennek babérjaikon: november utolsó napjaiban bejelentették, hogy elkészültek egy negyedik Signature árnyalattal. A nemes vörösbor fényeit, komplexitását idéző Artisan Red a korszakalkotó Soul Red bemutatásának tizedik évfordulója előtt tiszteleg. Ez egyben azt is jelenti, hogy több mint egy évtizednyi fáradhatatlan kutatás és fejlesztés, forradalmi technológiai és esztétikai vívmányok hívták azt életre – ha úgy tetszik, bevezetésekor az Artisan Red lesz a világ legfejlettebb karosszériaszíne, ám hogy erre mikor és mely típusokon kerülhet sor, egyelőre nem ismert.