Tanulmányautókkal mutatták be a Fiat jövőjét

Tanulmányautókkal mutatták be a Fiat jövőjét

A Fiat öt tanulmányautóval mutatta be jövőképét, és egyben azt is bejelentették, hogy ezek közül az elsőt, a Panda utódját már idén júliusban leleplezik, az idén 125 éves olasz márka születésnapján.
Az autókat és egyben a Fiat új globális termékstratégiáját Olivier Francois, a Fiat vezérigazgatója mutatta be egy izgalmas videóban, amelyet a Genfi Autószalonra időzítettek.

Olivier Francois egy mostani Pandával utazott el az „olaszországi Genfbe” (azaz a Brescia megyében található Ginevra településre), hogy onnan nyújtson áttekintést a márka közelgő modellújdonságairól.

Nem véletlenül választotta a Pandát, amely az elmúlt több mint negyven évben alapvetően meghatározta a mobilitás élményét: az olasz kreativitás jelképe szolgált ugyanis ihletadó forrásként a Fiat új tanulmányautóihoz.
Az öt új modell közös padlólemezre épül, és mindegyik háromféle hajtással lesz elérhető: teljesen elektromos, benzines és hibrid változat is lesz belőlük, tehát a Fiat is úgy döntött, hogy nem engedi még el a belsőégésű hajtást. Az elektromos modellek újdonsága, hogy töltőkábeljük önfelcsévélő lesz, kérdés, hogy ezt a szériaváltozatnál hogyan oldják majd meg.
A Fiat gyakorlatilag a Panda örökségéhez nyúlt vissza a szögletes formavilággal, az egyszerű, funkcionális megjelenéssel. Igazi retró modelleket alkottak, futurisztikus részletekkel, például a pixelből álló első és hátsó lámpákkal vagy a világító márkajelzésekkel.

Nemcsak a padlólemez közös, hanem a most bemutatott öt tanulmánymodell stílusa nagyon hasonló, sőt az autók 80%-ban azonos elemekből épülnek fel. Kiemelték, hogy az új modellek a világ bármely részén gyárthatóak lesznek, azaz globális modellekkel készülnek.

A CITY CAR


Az első autó a Panda lesz, amely a mostaninál nagyobb, de klasszikus városi modell marad. A “Mega Pandának” nevezett autó utastere tele van újrahasznosított műanyaggal, és bambusz-szövetből is készülnek anyagok.
Belsejét a Lingotto, azaz Fiat ikonikus gyárépületének tetején kialakított ovális tesztpályája ihlette: a műszerfal, a kijelző, sőt még az üléseken is megjelenik az ovális forma. Hogy a júliusra ígért végleges változat mennyire hasonlít majd a tanulmánymodellre, még nagy kérdés.

A PICK-UP


Egy pick-upot is bemutattak, amely a Latin-Amerikában nagyon népszerű Stradához hasonlóan egy platós teherautó. Várhatóan ezzel a modellel Európában is megjelennek majd.
A pickupok karakterét a könnyű haszonjárművek funkcionalitásával és a szabadidőjárművek kényelmével kombináló új modell méreteiből adódóan a világ minden pontján ideális városi járműnek bizonyulhat.

A FASTBACK ÉS A SUV

Jönni fog egy fastback kinézetű modell is, amely a dél-amerikában népszerű Fiat Fastbacket, illetve a közel-keleten és kelet-európában közkedvelt Fiat Tipót válhatja majd.
Ennek lesz egy kombi változata is amelyet egyszerűen csak SUV-nak és egyben “Giga Pandának” neveznek a sajtóanyagban.

A CAMPER


Csináltak egy kempingbuszt is, amelyről a képeken kívül végképp semmi további információt nem mutatott meg a Fiat, csak annyit írtak: a tanulmány az 1980-as évek Fiat Panda modelljének élményekben gazdag funkcionalitása előtt tiszteleg, felidézve annak az autónak a sokoldalúságát, amely, bár városi járműnek született, magán viselte a szabadidőjárművek jellegzetes vonásait, és hűséges társként támogatta tulajdonosainak minden ambícióját.

A Panda mellett talán ez lesz a legvagányabb kinézetű modell.
A Fiat a Panda után 2027-ig évente egy-egy új autót tervez bemutatni.