Hírek

Hol lesz a vízből hidrogén?

Svájcban megnéztük azt a vízerőművet, ami hónapokon belül 1700 hidrogénüzemű autó üzemanyagát fogja előállítani.

A svájciak nem szeretnek és nem is nagyon szoktak rosszul járni, ha üzletről van szó. Épp ezért érdemes odafigyelni arra, hogy miben mesterkednek a hidrogénhajtással kapcsolatban, a Hyundai szakembereivel közösen. Hogy miért épp a Hyundai lett ebben a társuk? Talán mert évek óta van kereskedelmi forgalomban kapható hidrogénüzemű, tüzelőanyagcellás modelljük, a Tucson FCEV, majd tavaly év elején bemutatták a nagyobb hatótávú, erősebb Nexót is, illetve emellett hidrogénhajtású teherautókban is utaznak. Utóbbiakban két darab 95 kW-os tüzelőanyagcella gondoskodik az elektromos áram előállításáról, amit hét darab, összesen 35 kilogrammnyi hidrogént tartalmazó tartály lát el üzemanyaggal. Ez 400 kilométerre elég, és az elektromos autóktól eltérően percek alatt alatt meg is lehet tankolni.

Gösgenben, egy nem túl nagy méretű, békés vízerőmű udvarán állunk, és a megjelent tömeget elnézve, valószínűleg mindenkit idecsődítettek, aki Svájcban számít. Sőt, a világ minden sarkából jöttek vendégek, hogy megtudjuk, mi a frász kötheti össze ennek az országnak a bő száz évvel ezelőtt – 1913 és ’17 között – épült vízerőművét a Hyundai hidrogénhajtású autójával a Nexóval.
Image
Image
A Truck of The Year – az év haszonjárműve – magyar zsűritagja is itt áll velem, ő is sokat vár a rendezvénytől, de hamar kiderült, hogy hiába vagyunk itt. Sajnos csak a legfontosabb maradt távol a rendezvénytől, a hidrogénüzemű Hyundai teherautó. Amiből 2025-ig 1600 darab áll majd munkába Svájcban, 4×2-es, illetve 6×2-es hajtásképlettel és nulla károsanyag-kibocsátással.

És a nulla az itt valóban nulla, mert ugyan Svájcnak van több atomerőműve is, de a Hyundaiokba való hidrogént itt állítják elő, ebben a vízerőműben, amely öt turbinával 51,3 MW-nyi energiát termel, ezzel 80 ezer háztartást lát el elektromos árammal. A hidrogéntermelést 2019 év végén indítják be, így csúcsidőben az erőmű továbbra is az országos elektromos hálózatba termel, csúcsidőn kívül pedig a felesleges kapacitást hidrogén előállításra használják fel. Várhatóan a 2 MW-os elektrolízises hidrogénüzem évente 300 tonna hidrogén állít elő vízből, ami 40-50 darab hidrogénhajtású teherautó, vagy 1700 darab, szintén hidrogénes személyautó üzemanyagigényét fedezheti.

De miért is ennyire fontos a hidrogén, ha ott vannak az akkumulátoros elektromos autók? Valóban, de az elektromos autókkal együtt ezernyi új probléma is érkezett. Most nem vesszük végig, hogy ezek az autók dögnehezek, a tömeges töltésük még mindig minimum problémás és roppant időigényes, és a legtöbb országban a töltőhálózat is elég foghíjas, ami van, az meg zsúfolt. A legnagyobb gond velük mégis az, hogy nehéz teherautóknál, kamionoknál már teljesen értelmetlen akkumulátorral hajtani a szerelvényt.

A cikk tovább folytatódik a vezess.hu weboldalon: https://www.vezess.hu/magazin/2019/10/01/a-hidrogen-mar-a-spajzban-van/

Elérhetőségeink

CarNet Invest Zrt.

carnet-logo

1097 Budapest, Könyves K. krt.3.

  • Email: iroda[kukac]carnet.hu
  • Telefon: +36 1 801 5701

Friss híreink

2019. október 09.
2019. október 09.
2019. október 04.
2019. október 02.
1994 - 2019 © Minden jog fenntartva. Készítette Kovács Gergely