Ford Transit Hibrid 2020

Ford Transit Hibrid 2020

hirdetés

Rajthoz áll idehaza a hibrid Transit.


Az idei év a plug-in és a lágy hibrid technológiával szerelt Transit bevezetéséről fog szólni a Ford számára. Legalábbis, ha a haszonjárműves szegmenst nézzük. Vajon, hogy fogják fogadni a villanyosított Transitokat az üzemeltetők?

2019-ben a svédországi bemutatón vezettük először a Ford Transit hibrid változatait és már akkor bebizonyosodott, hogy lehet úgy matekozni a karosszériával, hogy a nagyméretű akkumulátor ne vegyen el helyet a raktérből. A hibrid Transitokat nemrég Vác környékén, hazai viszonyok között is kipróbálhattuk, reálisabb képet kapva a modellek üzemanyag-felhasználásáról.
Image
A Ford Transit Custom, vagyis a “kis Transit” külső megjelenése 2017 óta változatlan, a hibrid hajtás érdemben nem befolyásolta a megjelenését. Két fajta hibrid változat létezik, egyik nagyobb indítómotor-generátorral rendelkezik, illetve a komolyabb, amely plusz akkumulátorral is felszerelt és konnektorról is tölthető.

A plug-in hibridnél (PHEV) az akksi bekerült a padlólemez alá, ha valaki aláhajol, akár meg is lesheti. A lágy hibrid változatnál pedig az első utasülés alá került be egy generátor, amely összeköttetésben van a belső égésű motorral.

A PHEV a legrövidebb, vagyis a 4,97 méter hosszú, 2 méter magas és 2,93 méteres tengelytávolságú változatoknál (L1H1) áll rendelkezésre, legyen szó a kombi furgon, a zárt áruszállítós, vagy a személyszállítós Tourneo kivitelekről.
Az MHEV hajtást egyelőre csak a kis Transit Sport kivitele kapja meg, de megjelenik a kéttonnás teherbírású nagy Transitnál is, ami külsőben szintén nem tér el az eddigiektől, azonban a hátsókerék-hajtásúnál 80, az első kerekesnél pedig 48 kilogrammal sikerült a teherbírását növelni. A hibrid változatok alapvetően a hibrid feliratokkal különböztethetők meg a hagyományos változatoktól, de a konektorról is tölthető változat bal oldalán, a fényszóró alatt helyet kapott egy töltőcsatlakozó is, amelyet egy indikátor ölel körbe, így a tulajdonosa szemmel tarthatja a töltési folyamatot. Persze alapvetően van erre egy a Ford mobilalkalmazás.

A hibrid hajtású Ford Transitok belső tere lényegében változatlan, a plug-innél pedig nem vesz el helyet az akkumulátor. Érdemben tehát egy zárt áruszállítónál a dízellel megegyező, hat köbméteres rakodótér áll rendelkezésre és mintegy 1130 kilogrammos terhelhetőség.
Image
Image
A PHEV Transitok háromféle – alap, trend, limitált – felszereltségben választhatók. A légkondi és a fűtött szélvédő valamennyinél szériafelszereltség. Extraként a Ford 8 colos érintőképernyős multimédia rendszerét is kérhetik majd a vásárlók. Itt fontos megjegyezni, hogy minden új hibrid Transit belső modemet kap, azaz digitálisan összekapcsolt jármű lesz. A Ford hazai partnere a Vodafone, az új ügyfelek a mobilszolgáltatónál választhatják ki, hogy milyen csomagot vesznek igénybe az internetet illetően, de a hazai menetpróba előtt annyit elárultak ezzel kapcsolatban, hogy az alap csomagban biztosan benne lesz a valós idejű GPS és a segélyhíváshoz szükséges funkció.

A Tourneo Custom az alap nyolcszemélyes, Titanium-felszereltségben érhető el. A felhasználó dönt, hogy az MHEV, vagy a PHEV-hajtást választja, de sima dízellel már nem lesz idehaza elérhető a Tourneo. Mindennek oka van: nyilván a Ford is szeretné csökkenteni a CO2-kibocsátás miatt járó EU-s bírságok mértékét. Ahogy az áruszállítós, úgy a Tourneo utasterébe sem zavar be a padló alatt található akkumulátorcsomag. Ennek megfelelően a személyszállítós változatban továbbra is egymással szembe fordíthatók a három-három személyes üléspadok.

A cikk tovább folytatódik a vezess.hu oldalon: https://www.vezess.hu/haszongepjarmu/2020/01/31/ford-transit-hibrid-2020/