Go Electric

Go Electric

A Ford új elektromos autóinak kínálata.


A Frankfurti Autószalonon a Ford olyan modellkínálatot állított ki, ami elősegíti az elektromos járművek elterjedését, és lehetővé teszi, hogy ezek az autók alig néhány éven belül nagyobb számban keljenek el, mint a hagyományos dízel- és benzinmotoros modellek.

„Az elektromos hajtás egyre elfogadottabbnak számít, mi pedig nagy mértékben növeljük ilyen technológiájú modelljeink és hajtásláncaink számát, hogy vásárlóink könnyen kiválaszthassák az igényeiknek pontosan megfelelő autót,” nyilatkozta Stuart Rowley, a Ford Európa elnöke. „Azáltal, hogy minden eddiginél egyszerűbbé tesszük az átváltást az elektromos hajtásra, arra számítunk, hogy személyautónk többségét 2022 végére már elektromosság hajtja.”

A Ford idén jelentette be, hogy ezentúl minden új személyautójához kínál majd valamilyen elektromos opciót, és az ezzel kapcsolatos első terveit az amszterdami „Go Electric” rendezvényen tette közzé. A vállalat most Frankfurtban állítja ki elektromos hajtású autóit, köztük olyan modellekkel, mint a vadonatúj Kuga Plug-In Hybrid és a vadonatúj Explorer Plug-In Hybrid SUV-k, az új Tourneo Custom Plug-In Hybrid személyszállító, az új Puma EcoBoost Hybrid kompakt crossover és a Ford Mondeo Hybrid kombi.

2020-ban érkezik a Mustang ihlette új, tisztán elektromos hajtású, nagy teljesítményű SUV, amelynek a WLTP szabvány alapján kiszámított hatótávolsága 600 km. Az autó akkumulátora alkalmas a gyors feltöltésre.*

A Ford arra számít, hogy idén nyolc elektromos járművet mutat be, megalapozva ezzel azt a tervét, hogy 2022-re 1 millió ilyen hajtású autót értékesítsen Európában. A tervek szerint 2024-ig további 10 elektromos hajtású modell bevezetése várható.

Frankfurtban debütál a gazdagon felszerelt Puma Titanium X változat, olyan technológiát kínálva alapáron, amiket eddig a nagy felsővezetői limuzinokból ismertünk. A SUV-ihletésű kompakt crossover innovatív, levehető üléshuzatokkal, nagyobb kényelmet nyújtó derékmasszázs-ülésekkel és praktikus, vezeték nélküli mobiltelefon-töltővel lesz kapható.

A Puma Titanium X kínálatában emellett az üzemanyag-fogyasztását és a teljesítmény egyaránt javító EcoBoost Hybrid mild hybrid technológia is szerepel, ami a Ford egyik elektromos hajtáslánc-megoldásainak egyike az öntöltő full hybrid, a plug-in hybrid és a tisztán elektromos hajtások mellett.

„Az elektromos hajtásláncok terén nem létezik univerzális, mindenki számára egyformán megfelelő megoldás,” mutatott rá Joerg Beyer, a Ford Európa tervezési részlegének ügyvezető igazgatója. „A Ford sokoldalú hajtáslánc-stratégiáját úgy alakítottuk ki, hogy vásárlóink biztosan megtalálják a megfelelő megoldást elektromos autójuk előnyeinek tökéletes kiaknázására és a vezetési élmény felhőtlen élvezetére.”

A vállalat ugyancsak Frankfurtban ismertette új, egész Európára kiterjedő feltöltési megoldásait, amelyek stresszmentes autóhasználatot biztosítanak az elektromos járművek tulajdonosainak és üzemeltetőinek, és megoldást kínálva a Ford plug-in hybridek vásárlóinak, hogy még magabiztosabban és kényelmesebben érjenek el úticéljukhoz.

A Ford hat piacvezető áramszolgáltatóval köt szerződést Európában (köztük a Vattenfall céggel Németországban és Dániában, illetve a Centrica vállalattal az Egyesült Királyságban és Írországban) a fali töltőberendezések felszerelésére és a zöld energiatarifákra, hogy a vásárlók gyorsabban és olcsóbban tölthessék fel autóik akkumulátorát. A NewMotion céggel kialakított együttműködésnek köszönhetően pedig a Ford ügyfelei egy speciális okostelefonos alkalmazással 30 ország több mint 118.000 töltőpontjára navigálhatnak el, ahol fizetni is tudnak az appon keresztül.

Frankfurtban a Ford egy új Go Electric élményt is kínál a látogatók számára, hogy az emberek könnyebben megértsék, milyen zökkenőmentesen válthatnak elektromos hajtású autókra.

A Ford Motor Company

A Ford Motor Company globális vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. A vállalat tevékenységi köre a Ford személyautók, haszongépjárművek, városi terepjárók (SUV) és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók tervezése, gyártása, értékesítése, szervizelése és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. A Ford vezető szerepre törekszik az elektromos autók, az önvezető járművek és a mobilitás területén. A Ford mintegy 199.000 embert foglalkoztat világszerte. Amennyiben több információra van szüksége a Fordról, termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company vállalatról, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot.

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.