Puma Újítások

Puma Újítások

hirdetés

A Puma kínálatában mindenki megtalálja, amit keres.


A Ford új motor- és felszereltség-változatokkal bővítette az új Puma kínálatát, így az SUV-ihletésű kompakt crossover vásárlói minden eddiginél szélesebb palettáról választhatnak. Most jelenik meg először a Ford 120 lóerős, 1,5 literes EcoBlue dízele, ahogy a hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós automata sebességváltó is új tétel, emellett pedig már a luxuskivitelű Puma ST-Line Vignale is szerepel a kínálatban.
Image
A Ford mintegy 200 millió eurós beruházással fejlesztette fel a romániai Krajovában működő üzemét, hogy itt gyárthassa a Puma modellt; ezzel a befektetéssel a vállalat 2008 óta összesen 1,5 milliárd eurót invesztált a létesítménybe.

A Puma új, 120 lóerős, 1,5 literes EcoBlue dízelmotorja vonzó ajánlat azoknak, akik sokat autóznak, a hatfokozatú manuális sebességváltóval párosított erőforrás NEDC-ciklusban mért CO₂-kibocsátása 99 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 3,8 l/100 km (a WLTP szabvány alapján ugyanez 118 g/km és 4,5 l/110 km).

Új hétfokozatú automata sebességváltó is rendelhető a 125 lóerős, 1,0 literes EcoBoost benzinmotorhoz, így az NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 110 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,9 l/100 km (WLTP: 137 g/km és 6,0 l/110 km).
A modern sebességváltó több váltóáttétele és simább váltásokat biztosító kettős tengelykapcsolós kialakítása optimális üzemanyag-fogyasztást, finom működést és remek menetdinamikát eredményez. A Puma-vásárlók tavaly év vége óta ez elsők közt tapasztalhatták meg a Ford takarékos, 48 voltos mild hibrid technológiájának előnyeit. A Puma EcoBoost Hybrid modellváltozat kétféle teljesítménnyel kapható, és a hatfokozatú manuális sebességváltóval szerelt változatok a következő értékeket kínálják:

  • A 125 lóerős, 1,0 literes EcoBoost Hybrid NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 97 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,3 l/100 km (WLTP: 126 g/km és 5,5 l/110 km)
  • A 155 lóerős, 1,0 literes EcoBoost Hybrid NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 99 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,4 l/100 km (WLTP: 126 g/km és 5,5 l/110 km)
A hatfokozatú manuális sebességváltós, 125 lóerős, 1,0 literes EcoBoost változat NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 103 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,5 l/100 km (a WLTP szabvány alapján ugyanez 131 g/km és 5,7 l/110 km), míg a 95 lóerős, 1,0 literes EcoBoost kivitel NEDC-ciklusban mért CO₂-kibocsátása 102 g/km, és üzemanyag-fogyasztása 4,5 l/100 km (a WLTP szabvány alapján 129 g/km és 5,7 l/110 km).

A Puma ST-Line modellváltozatra épülő Puma ST-Line Vignale prémium stílust és minden eddiginél több extrát kínál.

Az egyedi részletek közt olyan tételek szerepelnek, mint a felső hűtőrács selyemfényű alumínium rácsozata és kerete, az ébenfekete alsó légbeömlő, a hátsó lökhárító alsó részének fényezése és a nagyméretű hátsó légterelő.
Image
Az autó alapfelszereltségét LED fényszórók, Windsor bőrülések, Manacor bőrborítású kormánykerék, prémium B&O hangrendszer és Ford KeyFree rendszer gazdagítják. A Puma vásárlói már eddig is sokféle kivitel (Trend, Titanium, Titanium X és ST-Line X) közül választhattak, amelyek olyan innovatív technológiákat tartalmaznak alapáron, mint a FordPass Connect modemen* keresztül működő Vészhelyzet Előrejelzés vagy a praktikus Ford MegaBox, amiben állítva is kiválóan elhelyezhetők akár 115 cm magas, instabil dolgok.

A Ford a hónap elején már bemutatta az új Ford Performance Puma ST modellt is, ami az év végén jelenik meg a márkakereskedésekben.

A Ford Motor Company

A Ford Motor Company globális vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. A vállalat tevékenységi köre a Ford személyautók, haszongépjárművek, városi terepjárók (SUV) és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók tervezése, gyártása, értékesítése, szervizelése és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. A Ford vezető szerepre törekszik az elektromos autók, az önvezető járművek és a mobilitás területén. A Ford mintegy 199.000 embert foglalkoztat világszerte. Amennyiben több információra van szüksége a Fordról, termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company vállalatról, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot.

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.