Az új Mustang-családtag

Az új Mustang-családtag

„Így készült a Mustang Mach-E”


A dokumentumfilm néző bepillanthatnak a kulisszák mögé, megismerve az új Mustang-családtag születésének titkait A Ford a napokban mutatta be a Mustang-család legújabb tagját, a tisztán elektromos hajtású Mustang Mach-E modellt, most pedig az Így készült a Mustang Mach-E című rövidfilmben osztja meg a vadonatúj SUV születésének történetét.
A Ford első, igazán nagy hatótávolságú elektromos autója eredetileg nem egy Mustang lett volna, ám amikor Jim Hackett 2017 májusában átvette a vállalat elnök-vezérigazgatói posztját, azonnal létrehozott egy elektromos autókra szakosodott csapatot. Ez lett a Ford Team Edison, amelynek tagjai hihetetlen lendülettel láttak neki egy autó megalkotásának – és ez a gép lett a Mustang Mach-e. A csapat hónapokat töltött azzal az aprólékos munkával, hogy az autót összecsiszolják a Mustang fél évszázados hagyományaival, egyben pedig felvértezzék az új generációs technológiával. A 20 perces filmben több narrátor is megszólal: a Ford Team Edison néhány tagja, sőt Mustang-tulajdonosok is. A dokumentumfilm a Ford és egy londoni/detroiti székhelyű kreatív produkciós cég, a Chrome Productions közös munkájával készült.


A Ford Motor Company

A Ford Motor Company globális vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. A vállalat tevékenységi köre a Ford személyautók, haszongépjárművek, városi terepjárók (SUV) és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók tervezése, gyártása, értékesítése, szervizelése és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. A Ford vezető szerepre törekszik az elektromos autók, az önvezető járművek és a mobilitás területén. A Ford mintegy 199.000 embert foglalkoztat világszerte. Amennyiben több információra van szüksége a Fordról, termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company vállalatról, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot.

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.