Lapierre-x-Alpine-GLP-III-SE-2023

Két keréken is a sportosság mintaképe az Alpine

Legyünk bár zenészek, politikusok vagy autógyártók, minősít bennünket, hogy kivel lépünk együttműködésre. Az Alpine és a Lapierre a maguk műfajában hasonló értékeket képviselnek, és hasonlóan magas elismertségnek örvendenek, kooperációjuk tehát nemcsak magától értetődő, de rendkívül eredményes is.
A márka rajongói pontosan tudják, hogy az Alpine 1955-ben született meg, azzal a céllal, hogy kihozza a maximumot a korabeli francia autóipar élvonalából. Jean Rédélé ütőképes sportkocsikból épített legyőzhetetlen versenyautókat, amelyekkel rövid időn belül nevet és dicsőséget szerzett magának, de még inkább a legnagyobb sikerei helyszínéről elnevezett márkájának. Az Alpine 21. századi újjászületésekor a célok és célcsoportok talán mások voltak, az alapvető értékrend azonban ma is ugyanaz, mint közel hetven éve. A „kevesebb több” elvét követve Jean Rédélé elvetette a nyers erő fölényét: ehelyett a minél alacsonyabb tömegben, a vezető parancsaira késlekedés nélkül, közvetlenül reagáló futóműben, a kiegyensúlyozottságban látta a győzelem kulcsát.
Elég volna kicserélni a nevet és a dátumot, hogy megismerjük a Lapierre kerékpár-manufaktúra történetét. Az 1946-ben alapított műhely a bevált megoldások megkérdőjelezésével, a határok feszegetésével fejlődött folyamatosan. Miután a hegyi kerékpározás mértékadó szakértőjévé vált, ahelyett, hogy elüldögélt volna babérjain, több évtizedes tapasztalatait a kerékpározás új területein hasznosította. Fejlesztései nem egyszer forradalmasították az egész iparágat, és miközben termékeik sikert sikerre halmoznak a versenysportban, az amatőrök számára sem megközelíthetetlenek.

A két márka először 2022-ben találta meg a közös hangot. Együttműködésük nyomán ekkor mutatkozott be az Aircode DRS x Alpine limitált kiadás: egy mindössze 110 példányban gyártott, exkluzív országúti kerékpár, amelyet a villa, az alsó vázcső, valamint az üléscső szerkezetében alkalmazott szénszálas kompozit rétegekből adódó minimális tömeg, valamint – ki gondolta volna, hogy ez a kerékpároknál is számít – a különlegesen hatékony aerodinamika tesz kifejezetten gyorssá. Az alapokat az a folyamatosan megújuló, évről évre tökélesített Aircode modellcsalád adta, amelynek első inkarnációjával Arnaud Démare hivatásos országúti kerékpárversenyző 2020-ban megszerezte pályafutása harmadik francia bajnoki címét.
Az áramvonalas profilú, szénszálas szerkezetű kerekekkel, valamint elektromos (by wire) vezérlésének köszönhetően villámgyorsan és precízen kapcsolható Shimano Dura-Ace Di2 sebességváltóval szerelt kerékpár kék-fekete fényezése önmagában is rendkívül látványos volt. A limitált széria bemutatását követő hónapokban azonban az is kiderült, hogy az Alpine nem véletlenül kérte ezt a színkombinációt első high-end biciklijére: az Alpine A110 R majdnem-versenyautó pont ebben a két tónusban lépett a világ nyilvánossága elé.
Az Aircode DRS x Alpine népszerűsége nyomán a két francia manufaktúra úgy döntött, folytatják együttműködésüket, és 2023 őszén be is mutatták az ennek eredményeként épített új kerékpárt. Ha az eredeti modell merész volt, a vadonatúj GLP III SE valósággal forradalmi: 110 helyett 300 példányban készül, az aszfaltutak helyett terepre csábítja felhasználóit, akik saját izomerejük és tüdőkapacitásuk mellett egy kompakt, de nagy teljesítményű elektromos hajtóműre is számíthatnak.

A lényeg persze nem változott: egyrészt továbbra is nagy arányban alkalmaztak szénszálas komponenseket, ami kiszámított tömegcsökkentés mellett a szerkezet merevségét is javítja. Másrészt megtartották a bevált kék-fekete színkombinációt, amely a hozzáértők szemében mára a dinamizmus, a könnyedség, a precizitás – na és az exkluzivitás – jelképévé vált.
A GLP III egyébként egy rendkívüli kísérlet eredményeként született meg. A Lapierre még 2017-ben kezdett megoldást keresni az elektromos terepkerékpárok legnagyobb problémájára: a megnövekedett tömegből adódó nehézkességre. A Gravity Logic Project keretében mélyebbre vitték a jármű tömegközéppontját, illetve szisztematikusan csökkentették az attól távol eső alkatrészek tömegét, így – ha a ballasztot teljes mértékben nem is tudták csökkenteni, az elektromos kerékpár visszakapta azt a játékos, szórakoztató vezethetőséget, amelyet a hagyományos, mechanikus bicikliktől megszoktak a Lapierre ügyfelei.

Ennek az innovatív szériának a harmadik generációja adta tehát az Alpine kollaboráció alapját –tökéletes választás egy olyan autógyártó számára, amely maga is a villamosítás küszöbén áll.
A megjelenésében és tudásában egyaránt impozáns endurokerékpár a Bosch megnövelt teljesítményű (Race üzemmód) villanymotorját, valamint egy külső, egyszerűen kiemelhető és cserélhető akkumulátort alkalmaz. Az Alpine-ihletésű kerékpár négyféle méretben elérhető, és bruttó 11 499 eurós (4,3 millió forint) áron rendelhető meg a Lapierre globális hálózatában.